Süvöltők a Merzsében
A Merzse. Kevesen ismerik, talán jó, talán nem. Nem először jártam itt, de ékes bizonyítéka annak, hogy a főváros közelében, síkvidéki tájon, tél végén is akad jócskán látnivaló, ha az ember figyelmesen néz körül.
Viharos szél, hol előbújó, hol rejtőzködő Nap: ezzel várt február nyolcadikán Budapest mocsara. Még odafelé a földúton néhány, terepszínű ruhába öltözött, távcsővel-fényképezőgéppel felszerelt ember jött szembe, ami reménnyel töltött el. Ha lesni, fotózni voltak, akkor volt is mit!
Egy tájnak – bár hatalmas közhely – minden évszakban más arca van, de semmiképp sem válik unalmassá. A kopár, fagyott talaj, a lombját vesztett erdő is kecsegtet élménnyel. A Kis-Merzse mellett ötletszerűen befordulva egyszer csak egy fácán rebbent fel (jó messzire, a kirándulókat infarktusközeli helyzetbe hozó hangos rikácsolását nem hallatta), majd a korrogó hang után fordulva kerestem szememmel a hollót – meg is volt, egy pár, majd egy ragadozót követve le is szálltak a megművelt földekre. Hogy ott mit is találtak, nem sikerült kideríteni.
Holló a kopár fák fölött
A 172-es csatorna (a terület fő vízfolyása) úgy tűnt, áthághatatlan akadálynak bizonyul. Meredek, kövezett mederben folyt – és folyt, valóban, már ahol nem borította jég! –, ami csak egyet jelenthetett: van víz a mocsárban! Na de hogyan is juthatunk el odáig? Egy helyen, ahol a víz elszivárgott a talajba, vadcsapás keresztezte, ott sikerült is átkelni. A nádas északi oldalán kiérve konstatáltam: nyár óta sem újították fel a megrongált ismertető táblákat.
A tókerülő úton itt-ott az erre lovaglók által dagasztott sár, máshol pedig makacs hófoltok vártak, életnek, tavasznak csak halvány jelei voltak. Pár növény már hozta a rügyeket, a fák alatt is kizöldült a turbolya (a jellegzetes, Negró-cukor illat nélkül egyelőre), de még a téli álmát aludta minden.
Az egyik fát egyszer csak népes madárcsapat lepte el. fekete sapkájú, vörös hasú kis teremtmények, süvöltők! Néhány, inkább rosszabb mint jobb képet sikerült is készíteni róluk, ahogy ágról ágra röppentek, keresgélték a még megmaradt, ehető magvakat, terméseket.
Süvöltők a fán
A madárleső házikó látványa azonban elszomorított. A tóban víz (azaz jég) volt, tehát várható tavaszra a vízimadarak érkezése, na de honnan is nézzem meg őket, ha a házhoz vezető palló megroggyant, az elején balesetveszélyre figyelmeztető tábla virít, és különben is: megközelíthetetlen a lépcső aljának környékét ellepő víz miatt? Felújításra vár...
Víz helyett jég és megroggyant padló a madárleső házikónál
Bearanyozva
Nyugtával dicsérd a napot (na nem a hatályos adótörvények miatt)! A csordakútnál hagyott autóhoz közeledve először a fény és a fák koronájának csodálatos kontrasztja késztetett megállásra és fotózásra, majd egycsapásra eloszlottak nyugatról a felhők, mesebeli aranyszínnel borított be mindent az alkonyat fénye. A kopár erdő ragyogott, és csitulni látszott az egész napos erős szél is.
A túra teljes fotóalbuma itt látható
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése