Pest megyei piros 2. szakasz: Dömsöd–Ráckeve 2011. november 12.
A Ráckevei-Duna őszi verőfényben. A nyaralók, a stégek üresek, szabadon, senkitől sem zavartatva lubickolnak a vízimadarak, csend, béke, nyugalom. Csodálatos fények, tükröződések gyönyörködtetik a szemet. A Pest megyei piros túra második szakasza túlnyomórészt a vízparton vezet, és akkor Ráckeve csodáiról még nem is beszéltünk...
Egy valami ütött szöget a fejembe Dömsödöt járva. Az öreg Petrovics – Petőfi Sándor édesapja – hentes és mészáros volt, ami tudvalevőleg helyhez kötött foglalkozás, vándoriparosnak semmiképp sem nevezhető. A költő életrajzát tanulva az iskolában azonban szép hosszú listával találkozhat a nebuló, hol, merre is járt, tanult gyermekkorában Petőfi.
Ezen helyszínek egyike Dömsöd volt, a buszmegállótól a központba vezető út talán Petőfi idejében is így nézhetett ki, régi házak kísérik végig az utat. A Petőfi-ház ugyan nem pont a piros jelzés mellett áll, de érdemes egy kis kitérőt tenni – nemcsak ezért. Más, de szintén régebbi korokat idéz egy ipartestületi székhely és egy régivágású élelmiszerbolt is.
A Petőfi-ház talán innen mutat a legjobban
A templomot is elhagyva szinte egyből a víz az úr. Kis hídon előbb a Dömsödi Holt-Dunán kellett átkelni, aztán tényleg csak néhány méter után szemem elé tárult a Ráckevei-Duna. Talán Fábry régi Dizájn Centerébe illene a sokféle vityilló, horgásztanya, hétvégi házikó, na és természetesen a kerítéssel, kapuval gondosan lezárt stégek. Talán egy vagy kettő volt, amire ki is tudtam menni, egyrészt az elkerítés miatt, másrészt a vízbe esés veszélye nélkül. Bár titkon számítottam rá, de igazán érdekes, „izgalmas” vízimadárral nem találkoztam, tőkés réce, szárcsa, bütykös hattyú volt a kínálat.
A Dömsödi-árapasztó az első szakasz tetemes részét végigkísérte, itt szembesültem a torkolatával is. Áldás és átok a víz: eleinte a belvízmentesítés erősen propagandaízű céljával rendezték át a Duna-Tisza közének felszínét, most meg – a bejegyzés elkészülte előtt nem sokkal láttam egy ilyen témájú dokumentumfilmet – azon töprengenek, hogyan is lehetne a vizet visszaadni az egyre jobban elsivárosodó tájnak?
A Dömsödi-árapasztó zsilipje
Egy enyhe kanyar után feltűnt a ráckevei Kerekzátony, és mögötte maga a város is. Talán ez tehette, hogy egy egyértelmű úton sikerült igencsak mellémenni a jelzésnek, egy enyhe hajlat helyett éles jobbkanyart vettem, és a part helyett egy, a szántóföldek felé vezető kövesútra tévedni. Eme melléfogásomat békésen heverésző, sütkérező macskák gúnyos mosolya kísérte.
Segíteni persze eszükbe sem jutott!
Még egy rövid dunaparti séta várt rám, egy helyen le is lehetett menni egy nagyobb, füves területen közvetlenül a vízhez – a mindenségit, milyen jó táborhely lenne, ha nem lennének körben a házak! –, aztán nincs mese, a forgalmas dömsödi országútra kellett rákanyarodnom. Strand, kikötő, üdülőterületek, ordító fejlesztési táblák – lett belőle vajon valami azóta? – után kereszteztem a Ráckevei-Dunát az Árpád hídon. Innen az eddig látott legszebb dunai panorámát élvezhettem a tükörsima vízzel, a sárguló lombokkal és a csodálatos tükröződésekkel.
Ráckeve a hídról
Ráckeve régi főutcáján, a Kossuth Lajos utcán vezetett tovább a piros jelzés. Középkori alapokra épült házak szegélyezik az utat, mindegyik műemlék. A rácok – azaz szerbek – a török elől, a Duna mentén költöztek egyre északabbra, a már felszabadított területekre. Városainkban a Tabán (Budapest, Vác) elnevezés is mindenhol az ő szálláshelyüket jelzi.
Ez a kereskedőház a XV. század végén, Mátyás uralkodásának idején épült, Ráckeve egyik kiemelkedő műemléke
A kereskedőházon kívül majdnem teljes, régi pompájában látható az egykori Fekete sas vendégfogadó, oldalán még egy rác dalt, balladát is olvashatunk egy emléktáblán. A Savoyai-kastélynál egy újabb érdekes megoldással találkoztam: a szomorúfüzek ágait nem hagyták egészen a földig lógni (búslakodni?), nagyjából másfél méterre a talajtól szép egyenesre nyírták. A szemközti parttal harmonizálva igen érdekes látványt ad egy bizonyos szögből.
Nyírott szomorúfüzek a Savoyai-kastély előtt
A kastélytól már nincs messze a HÉV végállomása, ahol ezt a szakaszt befejeztem. A karbantartások időszakát fogtam ki a Pest megyei pirossal, a ráckevei HÉV-en igen ritkán, pótlóbuszon annál többször sikerült utaznom. Néha végig, néha pedig csak Tökölig jártak, vagy épp nem jártak a zöld szerelvények.
A szakasz teljes fotóalbuma itt tekinthető meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése