Pest megyei piros 4. szakasz, Szigetcsép–Taksony 2012. szeptember 12.
Cikkcakk Szigetcsépen, majd vissza a Ráckevei-Duna partjára a már ismert horgásztanyák, nyaralók közé, a taksonyi Duna-híd, egy újabb őszi túra meglepetésekkel. Megtudhatjuk, mi is az a hókony, Fábry Sándor Dizájn centerébe illő parti alkalmatosságokban gyönyörködhetünk – na és a Dunától sem búcsúzunk el még...
Túrám az előző rész végén említett büntikörrel indult, azaz a szigetcsépi HÉV-állomás ez esetben inkább fiktív kezdőpontként funkcionált. Szigetcsép utcáin, a vasúttal megközelíthető falvak tipikus „Újtelepén” halad a jelzés, mígnem a főútra értem. megszámlálhatatlan faluban láthatjuk, hogy a XIX. század vasútépítkezései mennyire átalakították a települések szerkezetét, a sínek általában a történelmi magtól messze futnak. A valaha az állomáshoz vezető dűlőutak mente azonban szép lassan benépesült, házak, mellékutcák, végül egy komplett új rész alakult ki.
Fotózásra, megbámulásra érdemes épületek, terek épp ezért csak a HÉV-állomástól messze, a főút mentén bukkantak a szemem elé. Szigetcsép – sok-sok Duna-menti településhez hasonlóan – rác, azaz szerb falu. Ortodox temploma, szerb közösségi háza mellett végighaladva azonban hamar véget is ér a falu. A szigetmajori rész újabb, természeti meglepetéseket tartogatott.
Szigetcsép szerb ortodox temploma
Tehát, a hókony. Furcsán kanyargó ág a Dunára merőlegesen, olyan, mintha egy hatalmas mellékfolyó igyekezne betorkollni, ám a vize áll. Nem ásott meder, és nem régi sziget maradványa, mi is lehet ez? Egy régi töltésszakadás nyoma, a Nagy-Duna gátját áttörő víztömeg errefelé, a Ráckevei-ághoz talált magának utat, kialakítva a mai horgászparadicsomot.
Keskeny, hídnak talán nem is nagyon nevezhető áteresz vezet át a hókony két fele között, balra (nyugatra, ahonnan az áradat áttört) sűrű nádas között itt-ott látható nyílt víztükör, a mocsári élővilágot sajnos elütött siklók is jelzik az úttesten.
A hókony nyugati része, a Feneketlen-tó
Legnagyobb sajnálatomra magát a vizet csak keveset lehetett látni az országútról jobbra letérve. Vigaszom csak annyi volt (mennyire meg tudtam ennek örülni pár szakasszal később!), hogy nem aszfaltozott, hanem földúton vezetett a jelzés. A szezon azonban hamar véget érhetett itt, néptelen volt minden horgásztanya és ház, a késő ősz síri csendje már szeptemberben szinte kézzel fogható volt. A Ráckevei-Duna partjára talán még kevésbé lehetett lemenni, rálátni, mint a dömsödi részen, a mesterséges építmények látványa azonban maximálisan kárpótolt. Romos stégtől a szinte komfortos horgászházikóig volt itt minden, mi szem-szájnak ingere, sőt mi több: az is bebizonyosodott, hogy indián tipit bölénybőr helyett kamionponyvával is lehet fedni.
Erre indiánok is laknak?
A szigethalmi Dunasoron – mert így hívják, ahol jártam – parti tanösvényt is kialakítottak ismertető táblákkal, de a civilizáció rajtahagyta keze nyomát a táblákon, rongált, firkált a legtöbbjük. Szigethalom, a Csepel-sziget belseje felé több turistajelzés is vezet, sőt, az egyik kapuzó jelzésnél a bal oldali még a régi, a Pest megyei piros erre vezetése előtti piros keresztet is láttam. A piros négyzet (a klasszikus turista-jemagyarázat szerint lakott helyre vezető) jelzések is inkább a forrást mutató telikörre hajaztak, na de ne legyünk ennyire szőrszálhasogatók. Mint ahogy feltehetőleg nem Amerikát jelentik a név helyett számokkal ellátott utcák sem.
Kilátás a Taksony vezér hídról
A Taksony vezér híd elődje – a mai 1998-ban épült – vasutat is hordott a hátán. A Budapest–Kelebia fővonalat a ráckevei HÉV-vel, pontosabban a szigetszentmiklósi gyárral összekötő vonalon személyszállítás is folyt, egészen 1975-ig. Ezen a hídon búcsúztam a piros jelzéssel együtt a Csepel-szigettől, de a Dunától – még egy kis ideig – nem.
A szakasz teljes fotóalbuma itt nézhető meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése