Remete-szurdok és környéke, 2015. november 6.
Könnyednek tűnő kis séta a Budai-hegyekben, egyrészt nosztalgikus, másrészt jövőbe mutató. Jó tizenöt éve ugyanis a környéket keresztül-kasul bejártuk társaimmal új, feltárásra váró barlangok után kutatva, továbbá a Kék kör általam megválasztott útiránya pont errefelé érkezik majd záró szakaszához...valamikor.
Máriaremete, a Csatlós utca vége. Autóval eddig, és ne tovább: természetadta sorompó, egy hatalmas kőtömb zárja el az utat a kíváncsi (és fölöttébb kényelmes) emberek elől. Ha erre akarsz továbbmenni vándor, használd természet adta lehetőségedet, a lábaidat!
Még az „útzáró sorompó” is a tájba illik
Ezen a szép novemberi napon nem a szurdoknak vettük az irányt, hanem balra felfelé, a kék körsétaút jelzésen. Itt-ott a fákon még láthatóak a régi, piros körsétaút jelzései is, aztán a Hosszú-erdő-hegy orrára felkapaszkodva fokozatosan eltűnnek. Ha már a kék: talán nehezen hihető, de a Budai-hegységnek ezt a részét az Országos kék jelzés csak 1985 óta érinti, előtte a mai sárga nyomvonalán haladt Zsíros-hegytől Máriaremetéig.
A lehullott levelek miatt szinte csak sejteni lehetett az ösvényt, és a kaptató is jobban megszuszogtatott, mint ahogy ezt a térkép alapján gondolta volna az ember. A Hosszú-erdő-hegy orrán felfelé viszont – az út egy darabig a házak kerítése mentén halad – lépésről lépésre lehetett gyönyörködni a hegyvidék panorámájában, „átnézve” a Kék távolabbi, az első szakaszban bejárt részeire.
Napsütötte őszi erdő a Hosszú-erdő-hegy oldalában
A hegy délkeleti végén, némi lejtő után síkba hajlott az út. Kényelmesen lehet haladni egész Remeteszőlősig. Sziklakibúvások jelezték a Rácskai-kőfejtő közelségét, amelynek barlangját annak idején még kutatni is próbáltuk, a remélt hatalmas rendszer feltárása helyett azonban jó néhány, a bányameddőből gyűjthető lemezes kalcittal lettünk csupán gazdagabbak.
A nem régóta önálló Remeteszőlős szélső házai mellett fordult „irányba”, a Remete-szurdok felé az út. Ahogy a napsütötte hegyoldalt elhagytuk, az árnyas, mély szurdokban nagyjából tíz fokkal hűvösebb idő fogadott. Ha már a Szurdok, nem lehet szótlanul elmenni dr. Pápa Miklós emléke (és emléktáblája) mellett. A Társadalmi Erdei Szolgálat létrehozója, a Budai-hegység második világháború utáni útikalauzainak szerzője (az utolsó, 1982-ben kiadott már posztumusz: a kéziratok alapján rendezte sajtó alá a közelmúltban elhunyt turista és barlangkutató, dr. Dénes György), aki nem érhette meg, hogy szeretett Szurdokában az Országos kék jelzés vezethessen.
A Remete-szurdok útjain
A szurdokot az Ördög-árok igen jól karsztosodó dachsteini mészkőbe vájta, a szakadék felső peremén található Hétlyuk-zsombolytól a régészeti leleteiről is híres Remete-barlangig összesen tizennégy kisebb-nagyobb üreget ismernek a barlangkutatók. A lehetőségek határtalanok, még ha e sorok írójának (természetesen kutatócsoport tagjaként) évek alatt sem sikerült komolyabb áttörést elérnie a remélt „Nagy-Remete-rendszer” megtalálásában.
Pápa Miklós emléktáblájától szelídült a völgy, az oldalfalak egyre távolabb és távolabb kerültek, meredekségük is enyhült, a völgytalp is egyre lankásabbá vált, szinte a Városligetbe illő széles sétánnyá változott a turistaút. Egyszer csak elértük a hegyoldalban vezető kék körjelzést, majd az Ördög-árok hídját: körbeértünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése