Fóti-Somlyó, 2016. március 20.
Szigethegy, hegyecske, vagy tán dombocska Fót mellett, a Gödöllői-dombság előőrse. Híres egyedi élővilágáról, állatairól, növényeiről, és van egy pontja, ahonnan az alig háromszáz méteres magasság ellenére tiszta időben teljes panorámát lehet látni Budaörstől a Börzsönyig.
A hely érdekességén kívül (ez is régóta izgatta a fantáziámat) a háromféle (két internetes, egy nyomtatott) térképen szereplő háromféle turistaút-kombináció kibogozása is volt a cél. Egy valami tűnt biztosnak: a tanösvény (a valóságban nyomokban jelzést és táblákat is tartalmaz).
Fótfürdő vasúti megállóhelyétől a Cser utcán, a volt ifjúsági tábor mellett kellene mennie a zöld kereszt jelzésnek, ami a hegy lábához vezet. Még jó, hogy az 1:25 000-es léptékű térképen az utcák is rajta vannak, így navigálva végül nem sikerült mellémenni a csak papíron jelzett útnak. A jelzések nem szűnő keresgélésén túl csak az utcanevek fakasztottak némi mosolyt: a Moha utcából a Páfrány utcába fordultunk. A Fáy András útra kikanyarodva aztán feltűnt az első gyanús jel: egy batonoszlopon egy, a jelzésalaphoz megtévesztésig hasonlító kopott, fehér négyzet. Pár méterrel odébb egy valódi, néhai zöld kereszt jelzést is leltünk.
Ez már jelzés! – vagyis volt valamikor
A hatalmas székelykapuval nem kis feltűnést keltő serfőzde előtt elhaladva (ugyebár az az abszolút lehetetlen, ha két barlangász, vasutas, stb... elmegy a kocsma előtt) a Fáy-présházhoz ért ki az alig-alig jelzett út. A fóti Öreghegy parcellázása óta szinte elvész ez a történelmi épület, bár a hírét a benne levő étterem szorgosan ápolja. Fáy András présháza az 1840-es években egyfajta szellemi műhelyként működött, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Szemere Pál, Bajza József, Czuczor Gergely mellett Vörösmarty Mihály is gyakorta megfordult itt, aki az itt írt Fóti dalon kívül a fröccs keresztapjaként is ismeretes, az édesszülő pedig nem más, mint Jedlik Ányos. Az elektromotor és a dinamó feltalálójának köszönhetjük ugyanis a szódavizet, és ugyanő volt az, aki ezt először töltötte borhoz. Vörösmarty pedig a németes spriccer helyett javasolta az új italnak a fröccs elnevezést, ami aztán szerteágazó családfát teremtett. A Fáy-présház közelében áll a Vörösmarty-kunyhó, a kicsiny alvóhelyiségül szolgáló házikót a család híres vendégei saját kezűleg építették fel, legutóbb – a falán található emléktábla szerint – 2002-ben újították fel.
A fröccs szülőhelye, a Fáy-présház. Nem mentünk be: vajon van-e emléktáblája?
Itt találjuk a tanösvény kiindulópontját is, egy erősen megviselt ismertetőtábla formájában. Társait, amelyeket az internetes térkép még meglevőnek ír, az enyészet (vagy a vandalizmus?) szép apránként elfogyasztotta, egyet sem láttunk utunk során. A tanösvény jelképével, a kék fóti boglárkával sem sok helyen találkoztunk, mármint felfestve. Élőben március dereka még kissé korai lenne neki. A Fóti-Somlyó legendás lepkebősége sem mutatta meg magát a borús idő miatt, pedig bőségesen volt, ami virított: héricsek, keltikék, néhány ibolya, és még sok-sok, általam meghatározhatatlan virág. Hogy honnan is ennek a kicsiny, szigetszerű dombocskának a fajbősége? A Fóti-Somlyó kuriózum a maga nemében. Eleve – nem is gondoltam volna – ötféle kőzet (piroxénandezit-tufa, édesvízi és miocén mészkő, lösz és homokos pannon üledék) alkotja. A többféle kőzeten kialakult talaj, az azokat fedő növénytársulások adnak olyan egyedi rovarfaunát, a vegyesen őshonos és telepített vagy idetelepült fák változatos élő- és fészkelőhelyet, hogy a madárvilág is páratlan változatosságban van jelen. Nincsenek nagy távolságok, de méterről méterre lehet teljesen eltérő csodákban gyönyörködni.
Panoráma a délnyugati kilátópontról
Ha már a gyönyörködés: minden égtáj felé nyújt a hegy szabad panorámát, igazi meglepetés például Budaörstől a Kevélyig a Budai hegyek–Pilis vonulatán végiglátni, egy másik helyről a Naszály, mögötte a Börzsöny tárulhat a szemünk elé – őszintén irigylem a tiszta, páramentes időben erre járókat!
Somlyói hangulat
Fent a hegyen két okból nem foglalkoztunk turistajelzésekkel. Először is, mert megvoltak. A Mogyoród–Csomád zöld jelzés rendben van, sőt, frissen festettnek tűnik, ahogyan a háromszögelési ponthoz vezető zöld háromszög is. A hegy északi lábánál a zöld négyzet is rendben kiágazik – aztán a nagy semmibe vezet. A rét szélén, ahol a lakott terület kezdődik, egyszerűen eltűnik, elfogy, mintha sohasem létezett volna. Fótfürdő vasúti megállóhely közelében már a nyomát sem látni, ahogyan a „fiktív” zöld keresztnek sem, amin felfelé indultunk. Igaz, nagy távolságok nincsenek, az eltévedés veszélye is kizárt, de ha már a térképeken rajta van... Apropos, térképek. A zöld jelzésen a hegy északkeleti oldalában jeleznek egy körülbelül harminc méteres szintlépcsőt (azaz valamelyik jelzi, valamelyik nem), ehelyett szépen, lankásan, ilyenkor márciusban lila keltikemezők között fut az út az erdő szélére. A tanösvényre már kitértem: hellyel-közzel követhető, a lepkeszimbólummal ékesített kis táblácskák közúl jó pár, ha kopottan is, de megvan, az egyes növényekhez kitett névtáblák úgyszintén, nagy táblát, szöveges ismertetőt azonban csak a kiindulóponton láttunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése