Pest megyei piros 11. szakasz – Gödöllő–Erdőkertes 2014. június 14.
Talán a Gödöllői-dombvidék legizgalmasabb részén halad a Pest megyei piros, nézzük csak szépen, sorjában! A máriabesnyői kegyhely, némi betyárlegenda, egy különös céllal épített hatalmas kastély, valamint a csúcsok csúcsa: a Margita következik ezen a túrán. Aktuális óvintézkedések: betyártól nyugodtan elfogadhatunk vizet – már ha van neki –, ne akarjunk lószaggal gyógyítani, és a szarvasbogarat csak óvatosan simogassuk (a baltával ablakmosás veszélyeire felhívó figyelmeztetés egy másik műsorban van)!
Ünneplőbe öltözött diákokkal együtt szálltunk le Gödöllőn a vonatról, és – mintha hozzájuk tartoznánk – az állomás fölötti gyaloghídon átkelve az egykori Fácános-erdőn, a mai campuson átvágva lépkedtünk a piros jelzésen tovább. Ki tudja miért, de a parkban hemzsegtek a zöld küllők, ebből a harkályféléből eddig egyet-egyet sikerült csak megpillantanom, itt tömegével voltak. A szakirodalom szerint fő tápláléka a hangya, rajzás lehetett talán, hogy ennyien összegyűltek? Egy lépcsőn felsétálva az egyetemi strand kerítéséhez értünk, majd egy kisebb, elvadultabb erdőrész, és egy sífutójelzéssel is ellátott parkerdő után rövid időre újra a házak következtek. Fenyves városrészen keresztül értük el a máriabesnyői vasútállomást.
Egy, a török időkben elpusztult település helyén talált Mária-szobrocska ösztönözte a környék földbirtokosát, Grassalkovich Antal grófot (a családdal ezen a túrán találkozunk még), hogy ide kápolnát építtessen, amely az évek során az ország egyik legnagyobb Mária-kegyhelyévé emelkedett, olyannyira, hogy 2008-ban a kegytemplom kis bazilika rangot is kapott. A mai vasútállomás felépülte egybevág a hatvani vasútvonal 1930-as évekbeli nyomvonalkorrekciójával, valamint az 1938-ra meghirdetett Szent István-évvel és a Budapesti eucharisztikus világkongresszussal, amolyan „kettő az egyben” megoldással valósult meg a vonatok gyorsabb közlekedése és a kegyhelyre igyekvő zarándokok számára egy, akkoriban korszerű vasútállomás felépítése is.
Máriabesnyő, kegytemplom
A lelki elmélyülés után hamar visszazökken az ember a valóságba, amint a Máriabesnyő szélén levő Incső lakópark mellett halad el. A Pest megyei pirosat – mivel Budapest tágabb agglomerációjában halad – végigkísérik az újonnan felépült, vagy éppenséggel félbemaradt lakóparkok. Incső is ilyen: felépült néhány ház, a teljes terület kihasználását azonban a 2008-as válság megakadályozta. Egy gazdasági portálra tartozna inkább a néha erősen eltúlzott ingatlanvásárlások és -beruházások, majd az ezt követő gyors összeomlások leírása, jelen oldal inkább csak a helyzet szomorúságának ábrázolására szorítkozik. Lehangoló látvány a félig felépült lakópark, amelynek gazdátlan részeit felveri a gaz, vajon aki már itt lakik, erre a környezetre vágyott?
Egy kisebb domb (a 250 méteres Gudra-hegy) megmászása után ismét a múltba zökken vissza az erre járó. Az M3-as autópályától nem messze a völgyben kis forrás fakad: a Pap Miska-kút. Nevét az utolsó gödöllői betyárról kapta, aki a szabadságharc leverése után társaival garázdálkodott erre, főleg a kassai országút utasait fosztogatva. A túra szempontjából csupán annyi a jelentősége, hogy Apajpusztától indulva – több mint 150 kilométer után, azaz az út felén jóval túl – ez a legelső, természetes állapotú forrás. A hegyvidékekhez szokott vándornak különös, ám az eddig megtett utat ismerve egyáltalán nem csoda.
A vízről szólt a következő pár kilométer is: a Babati-tavak mellé szegődött az út az autópálya felüljárója alól kibújva. Az Aranyos-patak felduzzasztásával kialakított tóláncban horgásztavakat, természeteshez közeli élőhelyként kialakult nádas vízfelületeket egyaránt láthatunk. Aztán egyszer csak egy romos kastély tűnt a szemünk elé. Nem lakott itt senki, vagyis a szó szoros értelmében nem. Istállókastélynak épült, abban a korban, amikor a jószágok kipárolgását egészségesnek tartották. Hogy a tüdőbajos Grassalkovich grófkisasszony, akinek a kastély épült, végül meggyógyult-e, és hogy az állatok, vagy a környék tiszta levegője volt-e rá hatással, arról nem beszél a történelem.
Babatpuszta, a romos istállókastély
Annál nagyobb élet volt a babatpusztai vadászházban. Nyüzsgő gyerekcsoportot vittek épp lovaskocsizni, mások a ház környékét, a lovak karámjait lepték el. Innen az Aranyos-patak völgyében haladtunk északnyugat felé, pár lépés után a Gödöllői-dombság teteje, a Margita is kibukkant. Az út átkelt a pataknak csak hatalmas jóindulattal nevezhető vízmosás túloldalára, és egyelőre szintben, később nagyon enyhe kaptatóval vágtunk neki a 344 méteres dombtetőnek (ha a Gellért-hegy közel száz méterrel alacsonyabban is „hegy”, akkor ez miért domb?). Változott a növényzet összetétele is, egyre többet találkoztunk tölgyfával, ami az alacsonyabb részeken megszokott nyárasokat-akácosokat váltotta fel. Ha már tölgyes, akkor szarvasbogár is akadt, egy termetes, jó ötcentis nőstény formájában. Hozzáérve azonban ugyanazt a támadó, harapásra kész állást vette fel, mint a tekintélyes rágókkal büszkélkedő hímek, mutatván, hogy azért ő is tud veszélyes lenni, ha akar.
A Margita és a Kis-Komlós vonulata már egyre inkább hegyvidékre hasonlított, bár a talaj itt még mindig a dombvidéki homok - ami egészen Apajpusztától jellemezte az utat. Egy távvezeték nyiladéka, egy éles balkanyar, majd jobbra egy másik, egy becsatlakozó piros háromszög jelzés, a fák közül ki-kivillanó panoráma, és már fent is álltunk a csúcson. Odafent sajnos semmi infrastruktúra, nem tudom, valaha volt-e asztal és pad, vagy esőház, most csak a geodéziai torony betonhengere emelkedik, odafentről azonban a Budai.hegységtől a Börzsönyig pazar a panoráma. Ez az a pont, ahonnan nem én készítettem a felvételeket, a még Isaszegen megroppant térdem a létrán hevesen tiltakozott az erőfeszítés ellen...
Gödöllő a Margita tetejéről
Az út lefelé nemkülönben izgalmas: a tető előtt látott másik hegy gerincén vezet egy darabig, folyamatos visszapillantást nyújtva a Margita tetejére és a toronyra. Egy elgazosodott szántó (vagy vadföld?) mellett, telepített fenyves szélén, majd egyre jobban mélyülő homokban, majd egy bozótos aljú kis akcoson átvágva értük el Erdőkertes legszélét a Háromház autóbuszmegállónál. Itt egy jó óránk volt a buszig, amit taláán kellemesebben is el lehetett volna tölteni, ha van egy kisbolt, kocsma, vagy legalább egy nyomós kút a környéken, de érdeklődésünkre egy arra bicikliző gyerek sem tudott érdemi, használható választ adni. A buszról Újpesten leszállva ezért legelső dolgunk volt, hogy az első elénk kerülő üzletben (lásd még a sivatag, a tikkadt utazó és az oázis esetét) jéghideg ásványvizet vegyünk, minél nagyobb kiszerelésben.
A túra teljes fotóalbuma itt látható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése